Fitness Trend

Trendmutató Fitnesz és Sport Szakemberek részére

Milyen volt a budapesti IWI Nyílt Napunk? Rekord döntő! 4. rész.

2015. február 10. 15:52 - Zopi

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan igen sok érdeklődő vett részt a nyílt napunkon, melynek célja a képzési rendszerünk bemutatása mellett a leendő hallgatóinkkal való közvetlen kapcsolat megteremtése volt. Mindenkinek látnia kell, hogy az IWI belőlünk áll, Vermesi Andi, Ladányi Zoli, Zopcsák Laci, és sok-sok kollégánk szoros kötelékéből, hús-vér emberekből, akik maguk is kezdték valahol ezt a szakmát és sok önfejlesztéssel, szakmai alázattal, szorgalommal haladtak előre. Láttatni szeretnénk, hogy mindez számodra is elérhető, megtanulható! A Te szenvedélyed (a sportolás, fitnesz edzés) is lehet a karriered!

_mg_5366.jpg

"Csúcsot" döntöttünk abban is, hogy egyre többen vették igénybe a „karrier tanácsadásunkat”, melynek lényege korántsem a tanfolyamok részleteinek elmagyarázása volt. Olyan kérdésekkel találkoztunk, melyek sokkal inkább a jövőképpel voltak kapcsolatosak, nem pedig a képzések szakmai tartalmával. Jó érzés volt támogató gondolatokat adni az 50 feletti korosztályhoz tartozó, karrierváltáson gondolkozó úrnak, csakúgy, mint a 20-as éveik végén járó „nem vagyunk még túl öregek?” kérdést feltevő fiataloknak. Ők kimondottan erőt merítettek a válaszaimból, melyekből kiderült, hogy bizony én is 28 évesen érkeztem meg Ciprusra, a vágyott edzői munkám színhelyére, melyet aztán még sok év útkeresés követett. Hol volt akkor még az IWI? Tehát sosem késő belevágni...

 

Sokszor elég egy pozitív példa, az érzés megtapasztalása, hogy nem vagy egyedül a dilemmáddal, hogy vajon neked való –e a fitnesz szakma, az edzői lét? Mindenkit foglalkoztat, hogy mit tud saját épülésére használni, másrészt pedig, hogy vajon milyen egzisztenciát tud teremteni a későbbiekben.

Előadásomban igyekeztem arra fókuszálni, hogy bemutassam a nemzetközi fitnesz szektor méretét, a benne rejlő lehetőségeket és a társadalmi, gazdasági mozgatórugókat. Bemutattam a munkavállalási lehetőségeket, és azokat a szegmenseket, melyekben elhelyezkedhetsz, személyiségednek, tudásodnak, érdeklődésednek megfelelően. Ma már a fitnesz nem egyenlő a testépítéssel, vagy az aerobikkal, sokkal inkább egy olyan egészségfejlesztési preventív folyamattal, mely igen széles skálájú; a teljesítményfokozó edzéstől, a táncos trendeken keresztül, a jógáig sok mindent felölel. Kitértem a nemzetközi iskola kritériumaira, mely fontos szempont a külföldi munkavállalásnál.

_mg_5399.jpg

"Mitől VALÓBAN nemzetközi egy iskola?" címmel már erről írtam egy hosszabb posztot, most összegezem a lényegét:

  • Kiterjedt nemzetközi szakmai partnerhálózattal rendelkezik az iskola
  • Vezető oktatói nemzetközi szinten is jegyzettek, és meghívott prezenterként adnak elő külföldi konferenciákon
  • Licensz képzésekkel kínál, mely az adott szakterület legkiválóbb iskolájától származik (pl. CES, PES - NASM)
  • A külföldi "legjobb gyakorlatokat", friss trendeket, kompetenciákat beépíti az oktatásba
  • Nemzetközi szakmai konferenciákat szervez
    • és végül a hallgató szempontjából a legfontosabb:
  • Végzett hallgatói képesek regisztrálni a külföldi szakmai regiszterekbe. (EREPS, UKREPS, IDEAConnecton, ICREPS)

 

Rekord döntő volt ez a nyílt nap a programválaszték tekintetében is. Előzetes beharangozó posztjaimban kiemeltem kuriózumként Nagy Ákos súlyemeléssel kapcsolatos előadását. Kiváló hangulat, érdekes téma, interaktív gyakorlati bemutató, hiteles, nagy szaktudású szakember. Azt hiszem mindenki úgy ment ki a teremből, hogy meg akar tanulni súlyt emelni!

 

Simon C. Windsor témája különleges ajánlatot hordozott. Munka Közel-keleten, ráadásul szervezett ellenőrzött formában, biztonságos háttérrel. Több végzett IWI-s hallgató dolgozik már arab államokban, és eddig pozitív beszámolókat hallottunk tőlük, bár ők még a „saját szakállukra” mentek ki. Úgy tűnik ez az új munkavállalási desztináció kedvére lesz a hazai edzőknek is.

 

Persze Simon nem jött volna el már másodszor hozzánk, ha az edzőink minősége és a kiadott végzettségük nem lenne EU, ill. UK kompatibilis. Simonnak ez a garancia rá, hogy jó „üzletet” tud kötni és kiváló szakember anyagot közvetít. Ez nekünk is komoly elismerés.

Nézzünk néhány életképet még a programokból:

 

 

Sorsolni sem felejtettünk el! Nyeremények, ajándékok:

Az IWI képzéseire/tanfolyamaira beváltható vásárlási utalványok:

o   50.000, 30.000, 20.000 Ft-os

  • BioTechUSA táplálékkiegészítő ajándékcsomag
  • IWI WebShop funkcionális edzéseszköz
  • Kedvezményes IWI Webshop vásárlási csomagok
  • Nuflex bemelegítő sportspray az ajándékcsomagban
  • Mixmeister aerobik zenei szoftver + és a hozzá tartozó tanfolyam a helyszínen a Csoportos Fitness Instruktor képzésre jelentkezők között
  • valamint Villámakciós tandíjkedvezmény képzéseinkből azoknak, akik a helyszínen jelentkeznek!

 

Ne feledjétek, az IWI tavaszi Nyílt Nap sorozatának nincsen vége, még 3 alkalommal találkozhatunk a következő vidéki nagyvárosokban:

További IWI Karrier napok 2015 tavaszán:

Debrecen - 2015. február 15.
Győr - 2015. február 22.
Szeged - 2015. március 1.

 reg_videk.PNG

Várunk szeretettel! 

Nyílt nap programajánló:

(Az első részt itt olvashatod: 15 éves az IWI - Nyílt Nap _Budapest 2015 Február 08. Programajánló 1. rész)

(A második rész: IWI Nyílt Nap - 2. rész. A súlyemelés szerepe a fitnesz edzésben és a sportági teljesítmény fokozásában)

 (Harmadik rész: IWI Nyílt Nap 3. rész – Mitől VALÓBAN nemzetközi egy iskola? Fitnesz edzősködés Közel-Keleten! Bevállalnád?)

 

Korábbi Nyílt Nap Blogbeszámolók

 

 IWI Oktatási katalógus letöltése, nézegetése (Kattints a képre)

iwi15-a4-cover-mock_masolata.jpg

 

További infó tanfolyamainkról:

www.iwi.hu

(Fitnesz, Wellness, Menedzsment, Jóga)

www.iwisportakademia.hu

(Erőnléti edzés (PES), Korrektív sportrehabilitációs tréner (CES), Real Madrid Graduate School, Mentor coaching programok)

www.iwishop.hu  

(Funkcionális eszközök, fitnesz termékek)

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitnesstrend.blog.hu/api/trackback/id/tr577158263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása