SikereSEK, HiteleSEK (SEK= Savaria Egyetemi Központ) címmel rendeztek szakmai napot szombathelyi régi főiskolámon, ahol a testnevelés szakot (illetve az angol és művelődésszervező szakokat is) végeztem. Az időmben még Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola volt az Alma Mater neve.

Nyitó előadóként arra kértek, hogy beszéljek a hallgatóknak a szakmai karrierpályámról, sikereimről.

Volt már pár előadásom életemben, Moszkvától San Diego-ig, de bevallom, ez okozta az egyik legnagyobb kihívást. Mert ez nem egy szimpla intellektuális, szakmai megmérettetés volt. Hanem a lélek nyelvén kellett úgy szólni, hogy ne csupán egy öncélúan elmesélt sikersztori bontakozzon ki, hanem olyan útravalót kaphasson a közönség, melyből építkezhet, mely egyszerre elgondolkoztató és inspiráló. Ugyanakkor arra is rámutasson, hogy mindenkinek a saját sztoriját kell megírni és eljátszani. Amit előadtam, az én történetem, az én életfeladatom.

Régi tanáraim és mintegy 100 sportszakos hallgató előtt beszéltem a siker - kudarc viszonyáról, a mélypontok szükségességéről és a tanulságok levonásáról, a megküzdésekről, a lelki állóképesség fejleszthetőségéről, a szenvedélyes munkavégzés fontosságáról, arról, hogy mindig meglegyen az örömforrások felismerése is, a nálunk bölcsebb emberekre figyelésről, az önfejlesztés elengedhetetlenségéről. Kitértem arra, hogy nem a sikert kell hajszolni, mert abból sosem elég, az kiéget, az egy pillanatfelvétel, az félrevezet.

Huszonéve volt...

A sikerélmény azért fontos, mert az adja a megújult lendületet, a motivációt. De ehhez meg kell találni azt a tevékenységet, melyet szinte flow állapotban lehet végezni, ebből van az életenergia. Ez adja a lehetőséget a saját meder kivájására, amiben fut tovább az élet a megadott irányba. Így lehet lépésről lépésre haladni egy karrierben, nem évtizedekre előre kitervelten.

Az meg nonplus-ultra, ha vannak „BeÉRkezések” is. A tól-ig utak megélése, értékelése, egyáltalán észrevétele fontosabb, mint még egy titulus, még egy sikercsúcs megmászása.  A PhD megszerzése sem önmagában nagy dolog, hiszen sokaknak van. Hanem az, hogy amikor 2011-ben Greenewich-be az egyetemre mentem témavezetőmhöz, hogy bemutassam neki készülődő angol nyelven íródott disszertációmat, a Victoria Railway Station-on szálltam fel a vonatra. Megilletődötten, kábán álltam meg az állomás közepén, hirtelen eszmélve hol is vagyok. Odabámultam az épület sarkába, ahol 20 éve egy hálózsákban töltöttem éjszakáimat. Azon nyáron ugyanis kistoppoltam Londonba, hogy megtanuljak angolul. Nekem ezt jelenti a BeÉRkezés. Azért így írom, mert az „ÉR” -ből képzett szavak, igék, főnevek nagyon sokrétűen jellemzik egy életpálya stációit.

Könnyű a Zopcsáknak, tud angolul...mondták oly sokszor "azok"

Véleményem szerint életutunk a „6 human needs” beteljesítéséről szól, nem mehetünk el amellett, hogy a legsikeresebb szakmai karrier is értéktelen, ha a háttérben nincsenek rendben a családi, emberi, baráti kapcsolatok, a kölcsönösen áramló támogató szeretet.

Elképesztő időutazás volt az előadásra készülés számomra. 1989-2019. Akkor, rendszerváltás előtt, amikor még a vonaton igazoltattak a civil ruhás határőrök, mert nyugat felé, a főiskolai felvételire utaztam. És most, 30 év múltán, amikor az előadásom mondanivalója olyan hatást váltott ki, hogy utána 3 felkérést kaptam, így jövő héten ismét utazom Szombathelyre. Tartok egy motivációs előadást a Bolyai gyakorló gimnázium 2 évfolyamának, egyet a Sportiskola növendékeinek, és egyet az IWI-ről az épp akkor megrendezésre kerülő regionális sporttudományos konferencián is.

Fontosabb élmény számomra ez, mint bármely újabb titulus, elismerés, egyszerre megtisztelő, megható, és még mindig hihetetlen.