A tavaszi évadban már a második személyi edző képzést indítjuk, most a hétvégén, május 26-án. Miben rejlik a sikere ennek a szakmának? Mi motiválja a jelentkezőket? Ma már úgy tűnik, minden feltétel adott ahhoz, hogy valaki ezt a hivatást gyakorolja. "Bezzeg az én időmben!" Emlékeimben kotorásztam egy kicsit, nekem hogyan is indult a pályám...
1992-ben az USA-ban láttam először személyi edzőt, a Northwestern Egyetem Sport és Fitnesz komplexumában. Ott, Chicago-ban csodálkoztam rá, hogy a gyerekek tesi órán nem svédszekrényen ugrálnak, hanem frizbizhetnek, vagy különféle rekreációs programokban vehetnek részt, nem erőszak a mozgás, hanem öröm. Amikor 1996-ban Cipruson elkezdtem személyi edzőként dolgozni eszembe sem jutott, hogy néhány évre rá kidolgozom az első magyarországi Personal Trainer képzést, s ha valaki akkor azt állítja, hogy később több ezer edzőt képezünk ki, és ráadásul OKJ-s szakma lesz belőle, hát bizton azt gondoltam volna, hogy az ánizs illatú Ouzó beszél belőle...
Kezdetben....
Akkor még lekötöttek a saját munkámmal kapcsolatos teendők és aggodalmak; hogyan állom meg a helyem egy idegen kultúrájú országban, (még szó sem volt EU-s szabad munkavállalásról, így hát papíron egy offshore cég menedzsere lettem, de ez titok...), s legfőképpen miként hozom fel szakmailag magam olyan szintre, hogy egzisztenciát tudjak teremteni. Mert a szakmai és szaknyelvi tudásom, már mint ami személyi edzést illeti, erősen konvergált a nulla felé...., holott testnevelés-angol szakot végeztem. Hónapok teltek el azzal, hogy bizonyítanom kellett, tudok kondi tornát tartani angol nyugdíjasoknak az ötcsillagos szállodában, segédkezni az edzésben a Health Club tagoknak, s ha kell aqua fitneszt tartok, vagy masszázst helyettesítek, brrr az nem volt olyan jó élmény... Bent voltam a mély vízben, a szó szoros értelmében, mert mindemellett egy PADI búvár iskolában is dolgoztam mellékállásban.
Az első időszak kőkemény volt, harc a megélhetésért. De visszanézve rendkívüli is, hiszen itt vált bizonyossá, hogy igen ez nekem való, a személyi edzésre fel tudom tenni az életem... Bújtam a fitnesz magazinokat, könyveket rendeltem, s nagy álmot dédelgettem; elvégzek egy személyi edző tanfolyamot. "Írd be a google-ba hogy PT képzés, mit kell annyit variálni", mondhatnád most, viszont még mindig 1997-et írunk, így gyakorlatilag egy évembe került mire kinyomoztam, hogy melyik amerikai képzés a legjobb. Közben a vendégek visszajelzése alapján egyre több bizalmat szavazott a menedzsment, 2 szálloda fitnesz termét bízták rám Limassolban, egyet Platresben a Trodos hegyen, alám raktak egy rozoga Subarut, hogy tudjak cirkulálni a helyszínek között. Így hát főállásban végezhettem azt, ami a hobbim is volt egyben, ráadásul sok pozitív visszajelzést kaptam, ami a korábbi testnevelői munkámban nem volt megszokott, holott ahhoz is lelkesen álltam...
Két év telt el, már volt időm néha szörfözni, nem csak a munka tette ki a hétköznapokat, de ekkor jött a K4-es fázis.... (Aki járt már PT tanfolyamra, most mosolyoghat, aki nem annak maradjon titok egyelőre:) Nem volt már kihívás az ottlét, bágyasztott a mediterrán nyugalom, világot akartam látni, úgy éreztem, hogy ezt a szakmát én még tanulni akarom, s egyszer talán tanítani. 1999-elején barátaim, ismerőseim tiltakozása ellenére és erős gyanakvása közepette, hogy agyamra ment a sok szuvlaki, hazaköltöztünk, s nagy energiával belevetettem magam a, szóval a semmibe....
Hogy miként sikerült itthon felépíteni a klientúrát? Hogyan dolgoztam ki az első képzést, miután Kaliforniát végigtúrázva egy több hónapos szakmai út és a Santa Barbarában elvégzett személyi edző képzés tapasztalataival ismét itthon találtam magam? Sok blog bejegyzés megtelne ezekkel a sztorikkal, a folyamatos külföldi tanulmányutakkal, de ezt az egyébként nagyon fontos idősávot most ugrom és megérkezünk a jelenbe.
2012 március 14, Los Angeles, USA, IHRSA konferencia, ICREPS szekcióülés. Eredmény: Az IWI edzői bekerültek a nemzetközi edzőregiszterbe, most már Európa mellett Új Zéland, Ausztrália, vagy akár Dél -Afrika is elfogadja az IWI-s edzői végzettségeket.
Az ICREPS tagjai Ázsiától, USA-n át Magyarországig |
2012 március 16, Los Angeles, USA, tárgyalás az IDEA szakmai szervezet vezetőjével. Eredmény: Az IWI edzői bekerültek a legnagyobb észak-amerikai edzőregiszterbe, a FitnessConnect-be. http://www.ideafit.com/fitnessconnect
Egyszerű a regisztráció a FitnessConnetct-be, USA és Kanada edzőregiszterébe az IWI -s edzőknek
Az EREPS-es tagság mellett, mely az EU-s országokra szól, mára az egész fejlett világot lefedtük. Valóra vált a nagy tervem, hogy biztosítsam a következő edző generációnak a szabad munkavállalást, s azt, hogy a képzésen azt tanulhassák, ami lehetővé teszi a fitnesz szakmában való élre törést. És innen egy kis technikai tudnivaló:
Miért és mitől nemzetközileg elfogadott az IWI képzése?
A „nemzetközi elfogadottság” kifejezést sokan félreértik, keverik az Europass-al. Nem attól válik hitelessé és elfogadottá egy képzés, hogy rajta van a tanúsítványon az „international” szó, sem az iskola PR-jától, s attól sem kerül közelebb senki a munkainterjúhoz, hogy visz egy angol fordítást. (Hiszen világszerte több ezer cég foglalkozik edzőképzéssel, csak Nagy Britanniában közel 400)
A lényeg abban rejlik, hogy a kiadott tanúsítvány tartalmazza-e az Európai Keretrendszer szerinti (EKKR) - angolul EQF - kompetencia megjelölést és akkreditált-e az Európai Egészségfejlesztési és Fitnesz Szövetség (EHFA) által?
Lsd korábbi blogbejegyzés:
http://fitnesstrend.blog.hu/2011/07/21/ehfa_ereps_eqf_tessek
A Fitnesz szakmában az EQF besorolás szerinti Level 2-3-4 szintek tájékoztatják a munkaadót, hogy a munka kereső milyen alapkompetenciákkal rendelkezik, így lehet beregisztrálni az EREPS-be (European Register of Exercise Professionals, www.ereps.eu), vagy az annak a részeként működő UK-REPS-be (pl. Angliában). Mivel erről a kérdésről egy alapos blogbejegyzést készítettem a korábbiakban, így inkább ezt linkelem ide.
http://fitnesstrend.blog.hu/2011/08/03/mitol_nemzetkozileg_elfogadott_egy_vegzettseg
Heti szinten 3-4 olyan korábbi IWI-s hallgató, vagy más iskolában (sokszor külföldi képzőnél) végzett edző átminősítését végezzük, akik külföldön dolgoznak, de más rendszerben végeztek és csak így van meg az EREPS regisztrációra a lehetőségük. Természetesen végezhetnének font, vagy euró ezrekért kint újra egy képzést, de ez drága, fölösleges, időpocsékoló tevékenység, és szakmailag sem ad többet. Lásd a korábbi interjút Horváth Szabolccsal és Bagladi Gergővel.
Akasztják a hóhért, lehetett volna mondani, amikor az IWI szakmai vezetője Ladányi Zoli elhelyezkedett Londonban személyi edzőként a múlt évben. Bizony neki is egyik első mozzanata az volt, hogy regisztrált a UK-REPS-be, hogy egyáltalán behívják interjúra, mert hiába voltak jó személyes kapcsolataink, a beugró akkor is az edzőregiszter. Erről bővebben a Zolival készült interjút olvashatjátok.
http://fitnesstrend.blog.hu/2012/01/10/ladanyi_zoltan_interju
A személyi edző képzés jelene:
Az elmúlt 10 évben ezres nagyságrendben képeztünk személyi edzőket. Sokuk még ma is dolgozik, ki főállásban, ki a gyógytornász, vagy testnevelő munkája mellett. Többen saját stúdiót nyitottak. A legkiválóbbakat pedig tavaly ősszel beválogattuk az IWI Elite Trainer Team-be, melyet folyamatosan bővítünk. Többen a külföldi létet próbálták ki, nagy örömömre aztán itthon erősítik a szakmát. Közéjük tartozik Ágó Reni a mostani tanfolyam vezetője és Horváth Szabolcs is a szakmai vezető. Vele korábban itt olvashattatok egy interjút.
A képzés persze az elmúlt tízen évben sokat változott. Egyrészt ma már nem én tanítom a 80 %-át, hanem olyan neves kollégák, mint Reni és Szabi mellett Orbán Zsolt, a gyógytornász Nagy Dorka, Keszi Kriszta, vagy a személyi edző kollégái által is csodált korábbi élsportoló-triatlonos Góg Anikó. Sporttáplálkozást Silye Gabi tanít, szakkönyve elején Cseh Laci úszik, nem véletlenül ő illusztrálja a kötetet... Korábban Ladányi Zoli is a stáb tagja volt, ő most Londonban töltekezik angol szaknyelvvel, az interjút vele is itt a blogban olvashatod. A tanári gárdát tehát gondosan összeválogattuk, nem csak a szaktudás, hanem a gyakorlati tapasztalat is lényeges volt. Mindezek mellett figyeltünk arra, hogy a legjobb helyeken tanulhasson a személyi edző hallgató, így a képzés gyakorlati része az Oxygénben, illetve a Lite Wellness-ben, Liget Wellness-ben van.
Mit sem érne mindez megfelelő gyakorlat-centrikus tematika nélkül. A következő alapelveket követtük:
Terhelés-élettani workshop a Personal Trainer képzésen
E-learning alapú gyakorlatcentrikus oktatási modell az IWI-nél
A gyakorlat könnyebb, gyorsabb beidegzése érdekében bizonyos alapismereteket (Pl. a sportedző aerobik szakágban a bemelegítést, vagy a személyi edzőnél a nyújtást) videóra is felvettünk. Íme egy összefoglaló, melyet az egyes kurzusokon persze részletesen is láthatnak a hallgatók.
Tanfolyami videó segédanyagok (mix):
De mi is az E-learning előnye és lényege?
- A fenti videó is alátámasztja, hogy az elmélet és a gyakorlat egy része önállóan, egyéni ütemben is feldolgozható, ismételhető
- Online tanári segítség (tutorálás). Szükség esetén a szaktanár, vagy a szakmai vezető bekapcsolódik a tananyag feldolgozásba, ha elakadtál.
- Bárhonnan, bármikor elérhető!
- Hatékony csoportmunka, közösségi fórum valósítható meg rajta keresztül.
- Konzultáció jellegű „elméleti előadások”, hiszen nem a nulláról kell leadni az egyes témaköröket.
A fitnesz képzésekben az elearning azt a célt szolgálja, hogy a gyakorlati részre koncentrálhassunk, ugyanis az elméleti rész bármikor elérhető, újratesztelhető, letölthető az internetes oldalunkról.
Gyakorlat - híd az elmélet és a praxis között
A Személyi Edző képzésen belül nézzük mondjuk a terhelés-élettani (spiroergometriás) ismereteket. Ez a tudás alap egy fitnesz szakember részére, minthogy ez a vizsgálat az oxigén-felhasználáson keresztül méri a szervezet energiaforgalmát a kezdeti fázistól (légzés, tüdő gázcsere) a keringési rendszeren át a végponti (izomzat) felhasználásig (zsír, cukor, fehérje-oxidáció).
Ehhez a tudáshoz nyilván már kell egy alapismeret, melyet a sportedző képzésünkön a sportegészségügy tárgy alapoz meg többek között.
A PT képzés módszertani felépítése:
Tanfolyami jegyzet és segédanyagok:
Elméleti alapozás szakoktató előadásában:
Power point előadás, mely letölthető az E-learningből is... |
Terhelésélettani ws, ahol 1-1 hallgatón mutatjuk be a vizsgálatot:
Az E-learning kurzusfelületen a hallgatók egy mappában megtalálják a kapcsolódó szakanyagokat:
Ez persze csak egy példa a sok közül, de lévén mi is (IWI-s oktatók, szakmai vezetők) gyakorló személyi edzők vagyunk/voltunk tudjuk, hogy mi az az információ, mely ahhoz szükséges, hogy valaki fitnesz szakemberré váljon. És mindig belekalkuláljuk a személyes elhivatottságot, tenni akarást is, mely feltételezi a szorgalmas, képzésen kívüli gyakorlást, önfejlesztést (pl. szakmai konferenciák látogatását) is.
Sokan keresnek meg minket azzal a kéréssel, hogy miként tudnák megszerezni az IWI nemzetközileg akkreditált tanusítványát annak érdekében, hogy regisztrálhassanak az EREPS-be, felelősségbiztosítást tudjanak kötni (!!!) és munkát tudjanak vállalni külföldön. Erre a kérdésre a választ személyesen tudjuk elmondani Neked, de lényeg, hogy egyszerűen, ha már van valamilyen alap végzettséged (sportszakmai OKJ-s, testnevelő, gyógytornász, stb...).
Mi jelent hát nekem a személyi edzés?
Egy olyan hivatást, melyben ki tudtam bontakozni, sikerélményt, elismerést, egzisztenciális biztonságot, világlátást, folyamatos fejlődési lehetőséget kaptam. Igényt a tanulásra, magam és mások jobb megismerésére. Tükröt, hogy miben kell még változnom, opciót, hogy a magam ura legyek, esélyt, hogy hibáimból okuljak, hogy élvezzem amit csinálok, és hát perspektívát a jövőre nézve.
Végül pedig azt, hogy tudom mi a "dolgom" itt, nem pedig csak azt, hogy mi a célom. És ez számomra fontos.