Fitness Trend

Trendmutató Fitnesz és Sport Szakemberek részére

Integrált vagy funkcionális edzés?

2013. február 07. 22:39 - Zopi

 

A funkcionális edzés fogalma több - kevesebb sikerrel  bevezetésre került a hazai fitnesz iparban. Kis túlzással paradigmaváltást indukált a gyakorlat-végrehajtások terén, az egy síkban (többnyire sagitalis irányba) végrehajtott rendkívül unalmas, bár a hipertrófiára előnyösen ható mozgások helyett, a 3 D-s, un. multiplanaris (több síkban kivitelezett és kombinált) mozgássorok kerültek előtérbe. Ez nyilvánvalóan érdekesebbé, motiválóbbá tette az edzéseket. Hogy hatékonyabbá és biztonságosabbá -e az már vitatható, hiszen olyan edzők is belekaptak ebbe az új trendbe, akiknek meglehetősen hiányosak a funkcionális tréning megértéséhez szükséges biomechanikai és rendszerszintű ismereteik. Mindenesetre végre volt miért a kliens mellett állni és instrukciókat adni, hibát javítani... és ez sem utolsó szempont egy magára valamit is adó personal trainernek...

tégla szájban.jpg 

Vajon ő meg mire gyúr?

Végtére is a funkcionális tréning egy marketing hívószóvá vált, és vendégek, edzők egyaránt ráugrottak erre a sokat ígérő, egyre népszerűbbé váló edzéstrendre. Gyártó cégek jó ütemérzékkel számtalan eszközt hoztak létre, s ezeknek az innovációja folyamatos. Az edzőképzők szintén meglovagolják a lehetőséget és különféle mélységű, értékű tanfolyamokat kínálnak. Na persze ne feledkezzünk meg a fitnesz termek bevétel generálási esélyeiről sem. Látható, hogy van, ahol a squash termet, máshol a kis-aerobikot alakítják át un. funkcionális helyiséggé, a tulajok dörzsölik a kezüket, hogy végre nem milliós ergométereket kell venni, hanem elég a töredékéért néhány eszközbe invesztálni.

Bemozdult tehát a fitnesz ipar, -a nyugati áramlatokat követve - és a funkcionalitás újra felfedezése jó bizniszt kínál az edzőnek, és egyfajta retró élményt a kliensnek. Újra felfedezése? Persze annak idején tesi szakon, atlétika edzésen, de a tornán is folyamatosan így edzettünk, funkcionálisan, crosstréningesen...(csak nem tudtuk hogy ez a neve..)

Mi itt a gond? Semmi különös, mindaddig, amíg helyesen és megfelelő módon alkalmazzuk a funkcionális eszközöket  az elérendő célt, a kliens (vendég) fizikai képességeit, adottságait, aktuális állapotát figyelembe véve. A probléma az, hogy folyamatosan azt látom az edzőtermekben, hogy a funkcionális edzés öncélúvá vált. Átment mintegy önszórakoztatásba, hiszen nem ritka látvány, hogy a kliens egy lábbal áll a bosu-n, másik kezébe flexibart ráz, vagy medicinlabdát tart, miközben egylábas guggolásokat kell végrehajtania. Cirkuszi mutatványnak ok, de mi a célja? Mit fejleszt? 

funkcionális bosu mindenhol.jpg

 Ez is funkcionális edzés... (???)

Végül is oda akarok kilyukadni, hogy a funkcionalitás is csak egy része a "big picture"-nek. Nem szabad elfelejteni a hagyományos rezisztencia edzést és a kardió gyakorlatokat sem. Ezek szisztematikus, a cél érdekében megtervezett összerakása alkotja az integrált edzést, melyet itthon még csak a legbeavatottabbak ismernek. Nem kell különösebb jóstehetség hozzá, hogy 1 év múlva már minden az "integrált edzésmódszerekről" fog szólni hazánkban is. Bár őszintén szólva, az elterjedést kicsit hátráltatni fogja, hogy ehhez tényleg kell agy, nem lehet improvizálni, csak úgy "IQ-ból" megoldani a feladatokat. Tervezni, szervezni, felügyelni kell az edzést, és azért valljuk be ez kicsit güris... Így hát egy kevesebb elit kiváltsága lesz ez a tréningmódszer, akik e miatt nem fognak kardjukba dőlni, mert végre lesz olyan tudás-termék, ami megkülönbözteti őket a tucatedzőktől...

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy nem lehet csak funkcionális edzéssel (vagy bármely más, egyfajta módszerre alapozva) teljesítmény fokozni és itt nem elsősorban az élsportra gondolok, hanem a hétköznapi fittség, a motoros képességek folyamatos, sérülést elkerülő fejlesztésére is!!! Ugyanakkor a funkcionalitás megértése, rendkívül fontos az integrált edzés alkalmazásához is. (lásd következő bekezdés)

AZ INTEGRÁLT EDZÉS ALKOTÓELEMEI:

  • ƒ   A kinetikus lánc értékelése / integrált teljesítmény profil
  • ƒ   Integrált hajlékonyság edzés
  • ƒ   Core edzés
  • ƒ   Egyensúly edzés
  • ƒ   Reaktív edzés
  • ƒ   Sebesség, agilitás és gyorsasági edzés
  • ƒ   Integrált ellenállás edzés
  • ƒ   Táplálkozás és sportkiegészítők
  • ƒ   Gyógyulás és regenerálódás

 

Az alábbi anyag kivonat az IWI - NASM PES (erőnléti edző) képzés jegyzetéből

pes könyv.jpg

 

I.  AZ INTEGRÁLT EDZÉS LÉNYEGI KÉRDÉSEI

1. Az egészségfejlesztési és fitnesz ipar túlterhelt az edzésekkel,  fitnesszel, táplálkozással és a rehabilitációval kapcsolatos információkkal.

2. Tekintettel ezekre az információkra, hogyan tud az erőnléti edző különbséget tenni az edzőtermi tudomány és a megalapozott tudományos edzési alapelvek között?

a)   A válasz egyszerű: Integrált edzéssel

3.  Az integrált edzés lehetővé teszi az erőnléti edző számára, hogy intelligens választást hozzon az edzéssel, a kondíció javításával és a rehabilitációval kapcsolatosan.

5.  Világszerte elmozdulás figyelhető meg a funkcionális edzés irányába.

a)   Tény, hogy a funkcionális edzés nagy divattá vált a sportcentrumokban, edzőtermekben és sportakadémiai létesítményekben.

6. Ahhoz, hogy a kutatás, a sporttudomány és gyakorlati alkalmazás élvonalában maradjon, az erőnléti edzőnek ismernie kell a "funkció" fogalmát.

Funkció:

Olyan integrált, többsíkú mozgás, amely magában foglalja a gyorsítást, lassítást, a stabilizációt, és különböző testhelyzetekben más-más sebességgel megy végbe.

 7.  Általában a legtöbb erőnléti és kondicionáló edzésprogram egy síkban (nyílirányú síkban) létrejövő erőt hoz létre.

8. Nagyon kevés időt szentelnek a három mozgási síkban (nyílirányú sík, homloksík és keresztirányú sík) végzett egyensúly edzésre, a core stabilizációs edzésre és az excentrikus edzésre.

9. Az erőnléti edzésprogramokat a legtöbb kliens, és edző olyan gépeken hajtja végre, melyeket a funkcionális anatómia, a funkcionális biomechanika és a motoros viselkedés megértése nélkül terveztek.

a) A gépek mesterséges stabilizációt és csak elszigetelt, egy síkban történő edzést biztosítanak.

b) Ez az edzési forma a hipertrófia szempontjából hatékony, azonban nagyon kis mértékben javítja a funkciót, és kevésbé véd a sérülésektől.

Az alábbi video prezentáció részlet az IWI - NASM PES képzésének e-learning kurzusában található

Az erőnléti edzőnek alaposan meg kell értenie a kinetikus lánc, az emberi mozgással foglalkozó tudomány (funkcionális anatómia, a funkcionális biomechanika és a motoros képesség vezérlése és tanulása) lényegét, valamint az integrált edzés alapelveit.

 

AZ INTEGRÁLT EDZÉS ALAPELVEI:

  • Integrált edzés minták
  • Integrált edzés folytonossága
  • Több síkban végrehajtott edzés
  • Edzés optimális testtartással
  • Edzés az optimális izomegyensúly megteremtéséhez
  • Edzés az optimális izomműködés megteremtéséhez
    • ƒ   Teljes izom-összehúzódási spektrum edzése
    • ƒ   Sebesség kontrakciós spektrum edzése

 

Az integrált edzéshez tartozó fogalmak

1. Integrált edzés egy olyan átfogó edzési, kondíciójavítási, rehabilitációs szemléletmód, amely számos alapvető szempontot foglal magában.

 2.  A kinetikus lánc értékelése / integrált teljesítmény profil

a) A kinetikus láncban létrejövő bármely egyensúlytalanság növeli  a sérülések kockázatát és csökkenti az általános teljesítményt.

b) Az erőnléti edzőnek fel kell ismernie azokat a tényezőket, amelyek hozzájárulnak a teljesítmény csökkenéséhez, annak érdekében, hogy egy átfogó, integrált edzésprogramot hozzon létre.

c) A kinetikus lánc átfogó értékelésekor az alábbi tényezők aktuális szintjét állapítjuk meg:

(1)     Tartás kontroll

(2)     Core stabilizálás

(3)     Egyensúly

(4)    Robbanékonyság

(5)     Funkcionális erő

(6)     Funkcionális rugalmasság

(7)     Lassítási képességek

Az alábbi video prezentáció részlet az IWI - NASM PES képzésének e-learning kurzusában található (több száz más gyakorlattal együtt)

 

d) Az átfogó integrált teljesítményprofil (a kinetikus lánc értékelése ) a következőket tartalmazza:

(1) Statikus értékelések

(a)  Testtartás

(b) Sorozatos torzult minták

(c) Izomhosszúsági egyensúlytalanságok

(2) Mozgásos értékelések

(a) Guggolás teszt kar magastartásban

(b) Egylábas guggolásos teszt

(c) Egylábas egyensúly teszt

(3)  Dinamikus értékelések

(a)  Sport specifikus mozgások

(b) Agilitás tesztek

(c) Lépés vizsgálat

(d) Reakcióidő tesztek

Az integrált edzésmódszer szisztematikus alkalmazása nem csak az élsport területén, de a fitnesz edzésben is alapvető változásokat fog hozni a közeljövőben. A PES licensz képzést azért vásárolta meg az IWI az USA-beli NASM-től, mert ez az egyetlen olyan képzési tematikával rendelkező erőnléti edző tanfolyam, ahol a koncepció megalkotói nem elvont részegységeket tálalnak, hanem rendszerbe foglalva, a gyakorlatban is kipróbált módon készítik fel a sport és fitnesz szakembereket a magas szintű teljesítmény fokozás megértésének és alkalmazásának tudományára.

pes.jpg

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://fitnesstrend.blog.hu/api/trackback/id/tr445068270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fittolder 2013.02.11. 11:19:37

Sok minden igaz, sok minden nem igaz ebben blogbejegyzésben.A funkcionális edzés védelmében:

Konvencionális edzőteremben végzett funkcionális edzés egyszerűen nonszensz. A funkcionalitást ebben az esetben a test valódi funkciójaként kell érteni. Azaz amire a test "ki lett találva" azokat a képességeket, készségeket kell fejleszteni. Ez valóban visszatérés a régi-új módszerekhez.Folyamatos felkészülés a legváltozatosabb fizikai kihívásra) A lényeg azonban éppen az, hogy nem speciális sportági fejlesztésről van szó. A cél a specializáció elkerülése, az általános fittség növelése. Arra pedig mi más lenne jobb, mint a test alapvető funkciónak fejlesztése?? Azaz fuss-dobbj-ugorj-emelj súlyt-húzd fel magad, nyomd ki magad...stb.
A funkcionális edzésmódszer normális kivitelezéshez speciálisan kialakított edzőterem kell. (Hiszen a funkcionális edzés nem egyenlő pl. a köredzéssel...vagy súlyemelés után futópadon futni...)
Szélsőséges példák, kvázi hülyeségek azért mindenhol vannak.Normálisan kialakított edzőteremben,szakképzett edző felügyelete mellett nem fognak Fittlabdán állva súlyt emelni, vagy tárogatást végezni:-)) vagy a fejükön pörögni a delikvensek.

A személyi edzés azonban itt némiképp módosul. Ezt megkívánja a sportág jellege. Ennélfogva a kiscsoportos foglalkozás a jellemző, nyilván sok egyéb paraméterhez (kor, edzettségi szint, nem...stb )igazítva. Itt ugyanis fontos a társas kapcsolat, a viszonyítás. Individuális, de mégis csoportos. Kicsit talán átmenet a csapat, és egyéni sport között.Valójában személyiségfüggő is, hiszen van aki csoportban jobban fejlődik, van aki pedig egyénileg.

Nem pusztán a változatosság élvezete jelenti a fő különbséget a hagyományosnak tekinthető fitness elemek közül. A funkcionális eszközök tárháza folyamatosan bővül. Rendkívül széles skálán mozog.A tudományos alapokon kialakított eszközöktől (G-flex, TRX) a hagyományos, újra elővett eszközökön át (gyűrű, kötél, Kettlebell) egészen a naturális, edzőtermen kívüli eszközökig (pl. traktorkerék, kalapács, szán)

A funkcionális edzésmódszer csúcsa kétségkívül a CrossFit. No persze támadják is sokan (savanyú a szőlő ugyebár). Legfőbb támadási felület pl. az edzőképzés mikéntje, hogy nagyon drága....stb.
A sporttudományban a ma már teljesen elfogadott módszerek közé tartozik az FMS szűrés, az SMR használat....pl. De ugyanígy említhetném az újabb trendek közül a Primal Move-t is.

Summázva: igen, sokan ráfogják az edzőtermekre, hogy funkcionális, sok edző tart kamu funkcionális edzést. De egy magára valamit is adó kliens, azért utánanéz ennek annak, mielőtt belevág valamibe.
Azaz mielőtt szétcincálásra került a funkcionális edzésmódszer (egy másik módszer végett) azért érdemes lett volna szétnézni olyan-rohamosan fejlődő termekben is-ahol IGAZI funkcionális edzésmunka folyik, kellemes hangulatban, mérhető hatékonysággal.

www.tesztoszteron.hu/emagazin_01_73_plo_413_mi_a_fitness_valojaban.php

forfitathletex.blogspot.hu/2013/02/mirol-is-szol-ez.html

Zopi 2013.04.20. 18:26:51

@fittolder: ha még egyszer figyelmesen elolvasod a cikket rájössz, hogy nem kell megvédened a funkcionális edzést! Nem kaptad el a lényegét az írásomnak, de lehet, hogy nem is ez volt a célod. Nagyjából egyetértek az általad leírtakkal, csak nem szeretem mikor kéretlen reklámra használod fel a blogfelületemet, úgyhogy máskor is kommentelj nyugodtan, csak ettől kímélj meg! köszi.
süti beállítások módosítása