Fitness Trend

Trendmutató Fitnesz és Sport Szakemberek részére

IWI Fitnesz Karrier Nap? Gyakorlati órák? PT Jam? Állásbörze?

2011. augusztus 14. 13:24 - Zopi

IWI Fitnesz Karrier Nap, Budapesti Program

2011 szeptember 10, Szombat

 

Letölthető program itt

 

Ennyi minden egy napon? Micsoda kínálat! Melyiket válasszam? Jogosan teszed fel ezeket a kérdéseket mikor az IWI őszi szezonnyitó programkínálatát böngészed.

Az alábbiakban az IWI budapesti nyílt napjáról szeretnék tájékoztatást adni, mely 2 (egymástól néhány száz méterre lévő) helyszínen kerül lebonyolításra (Novotel, Lite Wellness). Így tudjuk minden programelemnek a legigényesebb körülményeket biztosítani.

IWI Nyílt Nap Novotel Congress 2010 január

 

Programfüzetünkből bizonyára kiderült számodra, hogy egyre komolyabb hangsúlyt fektetünk a tanfolyami kínálat biztosítása mellett a szakmai fejlesztésekre és a sikeres pályaorientációd támogatására. Ha még nem tetted meg letöltheted az IWI főoldaláról az őszi programfüzetünket, mely rendhagyó módon összefoglalja az IWI fennállása 11 évének az eredményeit is.

Budapest mellett már Zalaegerszegen és Debrecenben is végezheted egyes képzéseinket. A főváros mellett egyébként a zalai megyeszékhelyen az XXL Fitnesz klubban is részt vehetsz az IWI nyílt napján (2011. szeptember 17). (Részletes beszámoló a következő blogbejegyzésben)

Tekints meg néhány képet a 2011 januári Oxygen Wellness-es rendezvényünkről!

 

IWI Fitnesz Karrier Nap és Állásbörze

Budapest, Novotel Congress Hotel (pontos helyszín itt), 9.30-tól 12.30-ig.

Ingyenes Program!

Korábban is voltak már a nyílt napjainkon cégek és előadók, akik a bemutatták a külföldi munkalehetőségeket. (pl. Béres Alexandra - Klub Oázis Animátor program vezetőjeként tengerparti szállodákba kínált munkalehetőséget az IWI hallgatóinak)

Most azonban állásinterjúkon is részt vehetsz a munkaközvetítő cégek standjainál, és előzetes regisztrációt követően személyre szabottan érdeklődhetsz a lehetőségekről.

A fitnesz ipar különleges miliővel bír, nem lehet a hagyományos munkaerőpiaccal összemosni az itteni sajtosságokat, így hasznosak lesznek számodra a munkakeresési tippek, vagy éppen a különböző toborzócégek (pl. luxushajós) ismertetői.

Én pályakezdőként hihetetlenül örültem volna annak idején, ha valaki elém rakja ezeket az információkat egy csokorban, és megkímél a munkakeresés, beilleszkedés buktatóitól. Sok fölös energiát spórolhattam volna meg, ha tudom, mi történik a nagyvilágban, milyen perspektíváim vannak, mely továbbképzés való nekem, hogy a céljaimat elérjem. Persze az ember saját tapasztalataiból is rettentően sokat okul, itt azonban alternatívákat mutatunk be, melyből kik-ki a saját érdeklődésének megfelelően választhat.

Csokorba szedjük számotokra az aktuális wellness (szállodai) és fitnesz munkaajánlatokat és az edzői munkakör mellett a menedzseri karrier –út lehetőségét is kibontjuk számodra!

A délelőtti program végeztével lehetőség nyílik bekapcsolódni a délutáni gyakorlati órákba és egy jót edzeni illetve szakmailag töltekezni.

Sétálj át a kb 300 méterre lévő Lite Wellness Központba, öltözz át, és már kezdődhet is a délutáni pörgés!

Fontos: Regisztrálj előre az órákra, mert csak így tudjuk biztosítani számodra a férőhelyet! Az IWI januári nyílt napján több, mint 250-en vettek részt, ezért kérlek mielőbb jelezd részvételi szándékod!

Íme egy kis ízelítő a 2010-es Lite Wellness-es Nyílt nap képeiből:

 

Gyakorlati órák, módszertani bemutató workshopok

Budapest, Lite Wellness Hegyvidék (pontos helyszín itt) 13.00 órától 18.00 óráig.

Belépő a helyszínen 2100 Ft /fő, elővételben, helyfoglalással 1800 Ft/ fő. Érdemes előregisztrálni, mert így biztos lehetsz benne, hogy helyet kapsz! (Idén azért vezettük be ezt az akciós árú előfoglalást, mert a múltban többször előfordult, a beregisztrált érdeklődő aztán nem jött el, értékes helyet foglalva a többiek elől...)

Az IWI tanári gárdáját jól ismerhetik mindazok, akik rendszeres látogatói a különféle hazai fitnesz, wellness, életmód rendezvényeknek!

BodyArt 2010 Nyílt Nap Lite Wellness Hegyvidék. Dorka, Balázs, Rita

 

A program összeállításakor két fő vezérmotívumunk volt: egyrészt tudj egy jót edzeni és kellemesen elfáradva térj haza, illetve, hogy olyan szakmai ismeretekhez juss, melyeket fel tudsz használni saját edzésedben, vagy ha már gyakorló edző vagy, akkor a vendégeiden, klienseiden. Ezért az első kategóriába (gyakorlati órák) tartózó programok mellett ún. módszertani workshopokat is szervezünk, ahol a fő cél nem a kemény edzés, hanem a magyarázatokkal, elméleti háttér-információkkal megtámogatott szaktudás átadása. A két kategóriát külön jelöljük a részletes programban.

A gyakorlati programok leírását, és az órarendet  következő blogbejegyzésben ill. az IWI honlapján találhatod!

PT Jam

SportMax Club 17.15-tól elfáradásig

No, de mi az a PT Jam? (Már megint, mint találtatok ki? :)

Copyright Zopi :)

 

Őszintén szólva mióta az IWI létezik, folyamatosan kapom a kérdéseket a volt Personal Trainer (PT) hallgatóktól, hogy mikor találkozunk újra, mikor szervezünk „valami bulit”? A lelkesedés megvan mindig, aztán valahogy beleúszunk a napi pörgésbe és erre a fontos pillanatra nem jut elegendő idő…

Ennek a korszaknak azonban vége, a PT Jam egy olyan rendezvénysorozat lesz, mely alkalmat ad a végzett (és/vagy a nagyon-nagyon komolyan érdeklődő) szakembereknek, hogy összegyűljenek egy kis  „dzsemmelés”-re, (angolul: jam session) vagyis örömzenére.

(A Jam Session kifejezés a dzsesszzene gyakorlatából származik. Még a chichagói kinnlétem alatt rendszeresen jártam a jazz klubokat (Green Mill, Get Me High, hogy csak a legautentikusabbakat említsem) ahol a koncertek végén, különböző együttesek tagjai spontánul, mintegy saját örömökre összeállva, próba és gyakorlás nélkül szabadon muzsikáltak. Az örömzenék általában ismert dallamok segítségével születnek, gyorsan megbeszélt akkordok, ritmusok segítségével, és természetesen improvizatívak. Egy jól sikerült jam session az élő muzsikálás legszebb pillanatai közé tartozik.)

Nem kell megijedni, ez csupán átvitt értelemben igaz, ne hozd a zongorád, meg a szaxofonod, de kérd vissza a gitárt az ősöktől, hátha kelleni fog! Mi továbbra is fitnesz szakmázni fogunk, de kötetlen légkörben, interaktív módon beszélgetve. Szóval egy ilyen élményt szeretnénk összehozni a fitnesz világára lefordítva, melyben lesznek előre megbeszélt tematika elemek, illetve a résztvevők is bekapcsolódhatnak hozzászólásaikkal, témáikkal. Persze jó lenne ezeket előre tudni, hogy mi érdekel benneteket, így jobban tudjuk tervezni az időbeosztást.

Programterv:

·        Az IWI Elite Tréner Team bemutatása

Hogyan építsek klientúrát? Tapasztalatok, élménybeszámolók (IWI s edzők)

·         Team Fitnesz, kiscsoportos személyi edzés módszertani ismertető (Schromm Barna, Ádám Tímea)

·         Beszámoló az első magyarországi fitnesz edzésmódszertani (PhD- doktori) kutatásról. (Zopcsák László)

·         Működő személyi edző stúdió tulajdonosok beszámolói (IWI s edzők)

·         Kell-e Magyarországon edző regiszter? (Ladányi Zoltán)

·         Klientúra menedzsment itthon és külföldön (Móczán Mónika, Ágó Renáta)

·         Miért regisztrált az EREPS-be a Lite Wellness edzői stábja? (Garami Zsolt Lite Wellness szakmai vezető)

·         Az edzői lét külföldön – lehetőségek, kihívások (Bagladi Gergő, Horváth Szabolcs)

 

Ha előadó szeretnél lenni, és van olyan témád, mely szerinted érdekli a többi edzőt is, küldd be témajavaslataidat! mail: karrier@iwi.hu

Este pedig fergeteges nyílt IWI buli!

Ide várjuk az összes IWI-st, beleértve az aerobikos és a wellness menedzser, illetve a jógás hallgatókat is!

Gyertek és alakítsuk együtt a fitnesz szakmát!

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitnesstrend.blog.hu/api/trackback/id/tr483152445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása