London 2011 Január 28-február 05
2011-01-31 hétfő London, kensingtoni hotel szoba. Azon tűnődöm, hogy mennyire áthidalhatóak a távolságok ma már; reggel 6-kor még otthon voltam Magyarországon, mégis pontban délelőtt 10.00-re betoppantam a londoni coaching tréningre. Mindenesetre frappánsabban ide lehet érni, mint pontban 20 évvel ezelőtt, amikor először jártam Londonban. (Akkor stoppal vágtam neki az Osztyapenkó szobortól – ifjabbak kedvéért az M7-es kivezető szakaszánál állt az orosz parlamenter azóta lebontott szobra – s München, Párizs érintésével, egy konzervekkel telepakolt hátizsákkal, szerény nyelvtudással 3 nap múlva értem Londonba)
Az indulásom kissé szorosra sikerült. Pénteken kora reggel még levezettem Szombathelyre, megtartottam 6 óra klientúra menedzsment tréninget az ottani Personal Trainer tanfolyamon, majd vissza a ködfoltos, mínuszoktól dermedt utakon Vácra. Pakolás néhány óra alvás, és másnap irány a reptér!
Londoni utazásom egyik személyes célja, a Personal Performance Coaching szeminárium pontban 10.00-kor kezdődött. A terem zsúfolásig megtelt, s így egy 2 méteres óriás, földig érő fekete bőrkabátba burkolózott afro-amerikai férfi és egy szintén méretes néni közé préselődtem be. Ösztönösen nem fészkelődtem, és jól tettem, később kiderült, hogy a mellettem ülő tagbaszakadt úr nem más, mint Franck Mpinda Pinda-Kai Martial Arts Master, volt Kick Boksz világbajnok. A marcona külső jó fej hapsit takart, hamar összehaverkodtunk, kiderült, hogy utcagyerekek számára akar egy alapítványt összehozni és a Youth Impact Coachingot akarja megtanulni. Ez a két nap a tréningen életem egyik legnagyobb élménye volt. Kár, hogy a közoktatásból hiányoznak ezek az életvezetésre, célkitűzésre és célmegvalósításra, problémamegoldásra szolgáló anyagok, kevesebb búval b.élelt ember mászkálna itthon is utakon. A tréninget bátran ajánlom, (akit érdekel, tud angolul, van ideje, van pénze) itt található a weboldaluk: www.the-coaching-academy.com
Ma reggel viszont már Greenwichben az egyetemen indult a nap. Érdekes volt realizálni, hogy ha átmegyek a kávézóba az keleten van, a 20 méterrel odébb levő meeting terem viszont már nyugaton. Az EHFA Standard Council-jában 2009 óta dolgozom szakértőként, régiónkat egyedül képvislve. Évente 4-5 alkalommal találkozunk és átbeszéljük, jóváhagyjuk azokat aktuális témákat, amiket az EHFA munkacsoportok készítettek elő.
Az EHFA Standard Council tagjai:
Debra Stuart (Premier Global, UK): Accreditation Bodies representative.
Arron Williams (Life Fitness, Europe): Suppliers representative.
Laszlo Zopcsak (International Wellness Institute, Hungary): VET Training Providers representative.
Jean Sadouni, Chair of TEG Leaders EHFA SC.
Irene Van Geest, Vice-Chair EHFA SC.
Silvano Zanuso, PhD (University of Padova, Italy): Higher Education Training
Providers representative.
Prof. Alfonso Jiménez, PhD, Chair EHFA SC.
Cliff Collins, EREPs Director and EHFA Programmes Director (Observer).
A kész anyagot aztán beküldik az Európa Parlament megfelelő igazgatóságához. A mai programban a következő kérdéseket érintettük. (Egyébként mindig beleborzongok, ha arra gondolok, hogy részt vehetek ebben az iparág jövőjét befolyásoló folyamatban)
A január 31-i ülés fő témái:
Update EHFA Projects and EREPs development. Submission of EU
Framework Agreement project for DG EAC to support EHFA SC activities.
Update SC Action Plan for 2010/11.
Review and approval of New EHFA Standards for EQF level 2
New EHFA Policy for the Accreditation of Training Providers: Update
and discussion.
New EHFA Policy for Life-Long Learning Programmes (CPD)
requirements for Exercise Professionals registered at EREPS.
Specific proposal from the SC for the application of the main
Recommendations coming from the HUB Project at the European Health &
Fitness Industry. Open discussion and draft proposal.
Short visit to the Greenwich Painted Hall and Chapel (active break).
Human Kinetics Editorial Project. Update and open discussion.
Proposal for the EHFA SC 2011 Special Award. Open
Megvitattuk a HUB, valamint a „Fitness against dopping” projekteket, valamint a Human Kinetics kiadó ajánlatát, mely a fitness szakkönyvek és az EHFA standardok közlésére vonatkozott.
2011 február 01 London Greenwich-i Egyetem
Találós kérdés: a mellékelt képen keleten, vagy nyugaton állok?
Research Group meeting a greenwich-i egyetemen. Középen a szarukeretes szemüvegben Van Mechelen prof, jobbra mellette Prof Per Tesch, balra Herman Rutgers az EHFA ügyvezetője. Mellettem (én vagyok a jobbszélső) Harm Tegelaars az EHFA elnöke.
2011. február 01-én ült össze az EHFA történetében a Research Group. A kutatócsoport megbeszélésén mint PhD-jelölt, én is részt vettem. A találkozó célja az volt, hogy stratégiai elképzelést alakítsunk ki a fitnesz és egészségfejlesztés témakörébe tartozó kutatási projektekkel kapcsolatban. Milyen témakörökben érdemes kutatni, mely területek vinnék előre az iparág jövőjét? A megbeszélést a magasan jegyzett holland prof. Van Mechelen vezette, aki az exercise science egyik legtöbbet idézett szakértője. Itt olvashatod a brüsszeli sajtóanyagot:
Press release Brussels
Az elkövetkezendő félév igen izgalmasan alakul, hiszen a jövő héten végig a madridi egyetemen leszek, a periodizációs kutatási eredményeket analizáljuk Fernandoval. Utána az EU-s sportfórumra vagyok hivatalos, mely február 21-22-én lesz. A Magyar Edzők Társasága rám bízta a Fitness Bizottság vezetését, melyhez kapcsolódó első munkám a „Fitness against dopping” kutatás megszervezése.
Március elején ismét Greenwich, majd április eleje Essen, ahol a FIBO mellett az EHFA éves közgyűlésére és a Standard Council ülésére is sor kerül. Aztán még 2 –szer Madrid, mert május végén fontos esemény jön…. De mindezt csak sorjában!