Fitness Trend

Trendmutató Fitnesz és Sport Szakemberek részére

A „fitnesz guru” esete a szülés után elhízott nőkkel

2020. február 04. 19:54 - Zopi

Szinte egyáltalán nem szólok hozzá ilyen megosztó témákhoz, mert azt gondolom, hogy a csend jobban elviszi a zaját az ilyen disszonáns kinyilatkoztatásoknak, mintha én is egy újabb pusztába kiáltott kiritkának, ítélkezésnek adnék hangot. Különben is teljesen polarizált érában élünk, miért pont a fitnesz világ lenne mentes a szélsőségektől, miért kell ezen meglepődni? Itt is vannak alpáriak, csakúgy, mint intelligensen megnyilvánulók, magas szakmaiságúak és sarlatánok, hitelesek és kóklerek, tanultak és az élet iskolájában pallérozottak. Ahol ott a minőség, megjelenik a profán is. Ezt el kell fogadni, de nem teret adva neki, hiszen ezzel csak a „tudodkik” malmára hajtod, -de nem a vizet, - hanem azt, aki fizet.

Miért is ragadtam egy – „ketóra” tollat mégis? Mert érdekes, egyúttal a fentebb írtakat kiválóan alátámasztó jelenségnek tartom, hogy az egyik 5000 fitnesz edző tagot számláló Facebook csoportban milyen sokszínű komment áradatot kapott ez a téma. Valahogy úgy szólt a diskurzus indító kérdés, hogy „Ki mit mond a vendégeknek, ha felmerült ez a téma és a véleményét kérdezi?” Jogosan kérdezett rá a T. kollega, hiszen az edzők kedélyállapota is jelentősen összeborzolódott az elmúlt napok történései hatására. Mi volt a szembetűnő a közel 100 hozzászólásban? Amellett, hogy mind önmagában egyedi, érthető, elfogadható, többnyire komolyan gondolkozó szakember véleményét és reakcióját tükrözte, nekem valami mégis hiányzott, mert nem találtam a megoldás metszéspontját. Elméláztam, hogy mi is lehetne a kommentek közös halmaza, és erre jutottam:

Kedves Magyar Fitnesz Edzők, Kollégák!

A (fitnesz) világot kizökkentő jelenségekkel nem lehet így egyénileg szembeszállni. Amíg megmondóembernek nincs ellensúlya, addig a Ti szavatok egy zárt edzői csoportban elsikkad, és bár „kiventillálásnak” nagyszerű, nem oldja meg azt a helyzetet, hogy szakmai-etikai kérdésben egy önkontrollt ritkán tanúsító bizniszmen szava többet számít, mint a kb. 10 000 fős azonos végzettséggel, azonos területen és céllal tevékenykedő képzett közösségé! Hol itt a szakmai önbecsülés, a szakmai összefogás, az önérvényesítés képessége? Erre utaló felvetéseket, igényt nem olvastam. Amíg a szakmai önképviseletre magatoktól nem formáltok igényt, alulról jövő kezdeményezésként nem kapcsolódtok ebbe bele, addig játékszerei lesztek az aktuális marketing és üzleti érdekeknek, trendek keltette széljárásnak.

Minden valamire való szakmának van érdekvédelmi szervezete, Társasága, kamarája. Gyógytornászoknak, dietetikusoknak, orvosoknak, ügyvédeknek, pedagógusoknak, még az élsport edzőknek is. Ők mind felvértezettek, van körülöttük egy védernyő. Náluk megvannak a saját, közösen meghozott belső szabályok, etikai-szakmai sztenderdek, fórumok, ahol a szakmát irányító kezdeményezéseknek helye van, ahonnan (többnyire) egységes kommunikáció zajlik kifelé, ahol a tagság szűrése is megtörténik minőségbiztosítási alapon.

Ha mi fitnesz edzőként egy állami szabályozó rendelettől várjuk, hogy a preventív egészségfejlesztés koncepciója előtérbe kerül, netalán abban bízunk, hogy a megszűnő OKJ után nem árasztja el a piacot az online képzett, ámde magabiztos konkurencia, hogy majd kontraszelekció révén a fitnesz klub szegmens kiveti magából a képzetlen-végzetlen trénereket, netalán a hazai lakosság a statisztikákat olvasgatva hirtelen ráeszmél fizikai inaktivitás nemzetgazdaságot veszélybe sodró voltára, vagy hogy hősünk legközelebb jobb fej lesz és nem égeti be a fitnesz szakmát, nos akkor javaslom, hogy „uppedatteljük” még idejekorán ezt az illúziót, mert helyettünk senki nem fog cselekedni, kiállni azért, hogy szeretett, de sok bizonytalansággal övezett szakmánkból élethossziglan is gyakorolható, kiszámítható hivatás legyen. Ez a Ti dolgotok Fitnesz Edzők, nem az iskoláké, nem hatóságoké, nem intézményeké! Nézzetek fel a napi teendőkből, és vegyétek kezetekbe a jövőtök alakítását, mert csak így lehet továbblépni, végtére is a hazai fitnesz ipar már több, mint negyedszázados, megérett az idő a cselekvésre, összefogásra!

Ha ez megtörténik, akkor az egységes sztenderdeknek köszönhetően komolyabban vesznek a munkaadók, hitelesebbek lesztek a vendégek szemében, és legfőképpen szintet léphet a fitnesz szakma, mert team munkában dolgozhatunk majd az egészségügyi praxisközösségekkel, és az elhízást például egy olyan komplex témaként kezelhetjük, mely a helyes mozgás és táplálkozás mellett figyelembe veszi a lélektani, az endokrin, a post-natal állapot, valamint az életmódváltás összetevőit és motivációs hátterét is.

Kiiktatva ezzel azt a leegyszerűsített, vásárlásra ösztönző, szégyensztaniolba csomagolt PR - marketing üzenetet, hogy itt már csak egy vekni lókarb kakaóscsiga segít a szülés utáni magyar nőkön és a Kárpát-medencében élő népeken.

Szólj hozzá!

SikereSEK és HiteleSEK - Előadásom 25 év után az Alma Mater-ben

2019. december 01. 18:21 - Zopi

MyStory- Szombathely

SikereSEK, HiteleSEK (SEK= Savaria Egyetemi Központ) címmel rendeztek szakmai napot szombathelyi régi főiskolámon, ahol a testnevelés szakot (illetve az angol és művelődésszervező szakokat is) végeztem. Az időmben még Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola volt az Alma Mater neve.

Nyitó előadóként arra kértek, hogy beszéljek a hallgatóknak a szakmai karrierpályámról, sikereimről.

Volt már pár előadásom életemben, Moszkvától San Diego-ig, de bevallom, ez okozta az egyik legnagyobb kihívást. Mert ez nem egy szimpla intellektuális, szakmai megmérettetés volt. Hanem a lélek nyelvén kellett úgy szólni, hogy ne csupán egy öncélúan elmesélt sikersztori bontakozzon ki, hanem olyan útravalót kaphasson a közönség, melyből építkezhet, mely egyszerre elgondolkoztató és inspiráló. Ugyanakkor arra is rámutasson, hogy mindenkinek a saját sztoriját kell megírni és eljátszani. Amit előadtam, az én történetem, az én életfeladatom.

 

Régi tanáraim és mintegy 100 sportszakos hallgató előtt beszéltem a siker - kudarc viszonyáról, a mélypontok szükségességéről és a tanulságok levonásáról, a megküzdésekről, a lelki állóképesség fejleszthetőségéről, a szenvedélyes munkavégzés fontosságáról, arról, hogy mindig meglegyen az örömforrások felismerése is, a nálunk bölcsebb emberekre figyelésről, az önfejlesztés elengedhetetlenségéről. Kitértem arra, hogy nem a sikert kell hajszolni, mert abból sosem elég, az kiéget, az egy pillanatfelvétel, az félrevezet.

 

Huszonéve volt...

A sikerélmény azért fontos, mert az adja a megújult lendületet, a motivációt. De ehhez meg kell találni azt a tevékenységet, melyet szinte flow állapotban lehet végezni, ebből van az életenergia. Ez adja a lehetőséget a saját meder kivájására, amiben fut tovább az élet a megadott irányba. Így lehet lépésről lépésre haladni egy karrierben, nem évtizedekre előre kitervelten.

Az meg nonplus-ultra, ha vannak „BeÉRkezések” is. A tól-ig utak megélése, értékelése, egyáltalán észrevétele fontosabb, mint még egy titulus, még egy sikercsúcs megmászása.  A PhD megszerzése sem önmagában nagy dolog, hiszen sokaknak van. Hanem az, hogy amikor 2011-ben Greenewich-be az egyetemre mentem témavezetőmhöz, hogy bemutassam neki készülődő angol nyelven íródott disszertációmat, a Victoria Railway Station-on szálltam fel a vonatra. Megilletődötten, kábán álltam meg az állomás közepén, hirtelen eszmélve hol is vagyok. Odabámultam az épület sarkába, ahol 20 éve egy hálózsákban töltöttem éjszakáimat. Azon nyáron ugyanis kistoppoltam Londonba, hogy megtanuljak angolul. Nekem ezt jelenti a BeÉRkezés. Azért így írom, mert az „ÉR” -ből képzett szavak, igék, főnevek nagyon sokrétűen jellemzik egy életpálya stációit.

screenshot_2019-12-01_13_31_40.png

Könnyű a Zopcsáknak, tud angolul...mondták oly sokszor "azok"

 

Véleményem szerint életutunk a „6 human needs” beteljesítéséről szól, nem mehetünk el amellett, hogy a legsikeresebb szakmai karrier is értéktelen, ha a háttérben nincsenek rendben a családi, emberi, baráti kapcsolatok, a kölcsönösen áramló támogató szeretet.

Elképesztő időutazás volt az előadásra készülés számomra. 1989-2019. Akkor, rendszerváltás előtt, amikor még a vonaton igazoltattak a civil ruhás határőrök, mert nyugat felé, a főiskolai felvételire utaztam. És most, 30 év múltán, amikor az előadásom mondanivalója olyan hatást váltott ki, hogy utána 3 felkérést kaptam, így jövő héten ismét utazom Szombathelyre. Tartok egy motivációs előadást a Bolyai gyakorló gimnázium 2 évfolyamának, egyet a Sportiskola növendékeinek, és egyet az IWI-ről az épp akkor megrendezésre kerülő regionális sporttudományos konferencián is.

Fontosabb élmény számomra ez, mint bármely újabb titulus, elismerés, egyszerre megtisztelő, megható, és még mindig hihetetlen.

Régi tanáraim és  a tornaterem, melynek oly sokszor voltam szorgos vendége...

 

Szólj hozzá!

Lefegyverző őszinteség

2019. december 01. 12:41 - Zopi

Mystory

1999-ben történt, hogy USA vízumért folyamodtam (akkor még igen nehezen lehetett hosszú sorbanállás és komoly kikérdezéses vizsgálat után átmenni a szűrőn, hol volt még az ESTA), amit óriási döbbenetemre nem akartak megadni, pedig biztosra mentem, hiszen nem először indultam a tengerentúlra. Váltig állították, hogy biztosan kint akarok élni, letelepedni, ezért akarok kiutazni, potenciális emigráns vagyok! Hiába bizonygattam kétségbeesetten, hogy már többször voltam kint, éltem Chicagóban is 1 évet, aztán többször visszamentem a barátaimhoz, nem hatotta meg a konzult. Minthogy ez a szöveg sem: „Dehát itt a családom, (Zalán akkor volt 1,5 éves), a lakásom, a munkám, 30 éves vagyok már (!), és én csak (az akkor még csak a fejemben tervként létező) személyi edző tanfolyamhoz akarok anyagot gyűjteni Kaliforniában és visszajövök!!! Ha akartam volna kint maradok huszonévesen, nem gondolja??!!!”

"Elutasítva" - döngött a pecsét. Összetörten kullogtam ki a nagykövetségről, úgy éreztem, hogy megsemmisülök, már csak ez az utazás hiányzott ugyanis a nagy tervemhez. Ha nem engednek ki, nincs hospitálás a Los Angeles-i edzőknél. Nincs szakanyaggyűjtés a tanfolyamhoz. Nincs IWI, nincs fitnesz karrier. (Na jó az összes következményt akkor még nem láttam át...) Összeszedtem hát minden lelki energiámat, begyűjtöttem egy halom igazolást, (munkahelyről, szakfordításaimról, lakásról) mellyel bizonyítani akartam, hogy mi köt ide, miért nem vágyom az USA-ban letelepedni. 1 hét múlva újra ott álltam a Szabadság térre kinyúló sorban várakozók között. Amikor az ügyintéző ablakhoz értem a konzul felismert, és azonnal el akart zavarni. „Adjon még egy esélyt, hogy bebizonyítsam miért akarok kiutazni, és legfőképpen, hogy miért jövök majd haza!”- kértem meglehetősen szuggesztívan. Hitetlenkedve csóválta a fejét, majd odahívta egy kollégáját. „Én már elutasítottam magát, most a konzul-helyettes dönt, rábízom!”

Lefegyverző őszinteséggel és teljes beleéléssel soroltam indokaimat, hogy miért érdemlem meg a vízumot. Az életem függött tőle, úgy éreztem. Emlékszem, egy olyan mondat is elhagyta a számat, hogy „én segítem majd azt, hogy a fitnesz világ Amerikából eljusson hazánkba!” Persze én itt arra gondoltam, hogy az akkori MuscleMag fordítójaként kerülök ilyen szerepkörbe. A konzul-helyettes egy darabig fürkészően és meglepetten hallgatta szóáradatomat a golyóálló üveg mögül, majd egyszer csak alig észrevehető mosoly futott át az arcán. „Mr. Zopcsak, 10 000-ből egynek sikerül, hogy elutasítás után újra idejön és megkapja a vízumot. Maga az az egy.” One out of ten thousand...

Mai napig a fülemben cseng ez a mondat, és sokszor inspirál arra, hogy lehetetlennek tűnő helyzetekben is újra próbálkozzak. Fantasztikus, eredményes 3 hónapot töltöttem ezután Kaliforniában, egy szűköske bérelt Honda CRX-ben laktam szinte végig, mert szállásra már nem volt pénzem. De ez volt az utolsó építőkocka, ami ahhoz kellett, hogy itthon aztán elindítsam az első hazai személyi edző képzést, amiből kifejlődött az IWI.

Eltelt 20 év. Mostanában keresett az amerikai nagykövetség kereskedelmi osztályától az a munkatárs, aki átvilágította cégemet pár éve, mielőtt az amerikai partner fitnesziskolákkal szerződtünk. Arra kért, hogy szervezzek meg egy találkozót hazai érdeklődőknek, magyar fitnesz terem tulajdonosoknak. Egy népes franchise delegáció érkezezett ugyanis USA-ból, akik között 3 fitneszterem képviselet is megtalálható volt. A Gold’s Gym, a 9Round és a Snap Fitness keres ugyanis befektetőket európai terjeszkedésükhöz. A hazai Life Fitness képviselet bevonásával sikeresen lezajlott a találkozó, melyet én jelentős állomásként értékelek a hazai fitnesz szektor történetében.

Azon gondolkoztam a nagykövetség várszerűvé erősített épülete előtt tűnődve, hogy az önbeteljesítő jóslatok előbb-utóbb BeÉRnek.

Szólj hozzá!

Közös történetünk az Ultimate Frizbivel

2019. december 01. 12:40 - Zopi

Amikor 1993-ban Washington DC -ben belebolondultam az Ultimate Frizbi csapatjátékba, akkor még fogalmam nem volt arról, hogy ez a szenvedély életem részévé válik később.

Magát a játékot egy évvel korábban láttam az Evanston-ban lévő North Western University campusában, (Chicagó külvárosa) amikor lógó orral, honvágytól gyötörve kullogtam az egyetemi sportkomplexum felé. Arra figyeltem fel egy kis kőhídon áthaladva, hogy egy tucatnyi egyetemista látszólag rendszertelenül rohangál össze-vissza, és különféle tekervényes módon hajigál egymásnak egy fehér repülő korongot. Teljesen lenyűgözött a látvány, pár percre még a szívemet nyomó gondokról is elfeledkeztem, ők pedig nagyokat vetődtek, sprinteltek. Tesisként egyből kapisgáltam, hogy itt valami egészen különleges sportágról lehet szó... Mindenesetre ért ott engem abban az időszakban elég új, alig befogadható mennyiségű inger, így el is feledkeztem erről a röpke találkozásról.

Hogy miért voltam Amerikában? Ennek az időszaknak a történéseit ebben a bejegyzésben írom le. 

Az ország fővárosában W. DC-ben, akkoriban egy nyelvtanfolyamra jártam a nyári szünetben. Épp egy több hónapos intenzív fizikai munkán voltam túl, Chicagóban dolgoztam építkezésen, állvány-szerelő munkásként. Életem legkeményebb igénybevétele volt, egyész nap 4-6 m-es (20-30kg) pallódeszkákat kellett hordani és felrakni a vas állványzatokra és épülő házak mellé, 3-4 emelet magasságban. Vagy leszedni, kézi erővel...Brutál ki voltam gyúrva funkcionálisan, nem kellett külön konditerem. Szombat is munkanap volt, ezért az örökös fáradtság mutatkozott a legnagyobb próbatátelnek, hiszen reggel 5-kor kellett kelni, és csak este 6-7-re értem "haza". Ideiglenes lakhelyem a Szent István Király Magyar Templom parókiáján volt, még előző évben barátkoztam össze az "Atyával". Somos József Atya egyébként támogatta azokat a kint tanuló fiatalokat, akikben látott jövőképet. Megdöbbentem láttam pár éve azt Jelasity Radovánt a TV -ben egy klasszikus zenei tehetségkutató főszponzoraként, aki most az Erste Bank vezérigazgatója. Ő is ott lakott egy darabig a templomban, amikor kint tanult a chicagoi Közgáz Egyetemen. 

Magyarországra visszatérve folytattam a testnevelési szakot a szombathelyi Tanárképző Főiskolán. Kimenni sem volt egyszerű az USA-ba, na de visszatérni, az volt az igazi kultúrális sokkélmény. Amerikában rendkívül olyan sok dolog történt velem, ami aztán megalapozta a későbbi életemet. Megtanultam egész jól angolul, és ezzel a lendülettel fel is vettek az akkoriban indult angol tanári szakra. Kinyílt előttem a világ, beutaztam USA-t, több tizezer km-t vezettem, jó fej, laza, életvidám ismerősőkre, hatalmas élményekre szert téve. Nem utolsósorban pedig megálltam a helyem az "Au pair" munkámban is, 3 kisgyerek életét menedzselni 10 hónapig, embert próbáló feladat volt. Egy utat kereső, tépelődő, kitörni vágyó fiatal hagyta el az országot, és egy életvidám, tapasztalatokkal, tervekkel teli ifjú tért vissza. Aki persze változott kívül is, amcsi feliratos pólók, vagány ruhák, görkori, nagy haj, nekem ez már természetes volt, az itthoniaknak pedig vagy imponált, vagy ellenszenvet váltott ki belőlük. Nem volt közömbös középút. A hirtelen támadt népszerűséget és irigységet nehezen éltem meg, és abban sem voltam biztos, hogy nekem itt kell élnem.

folyt köv...

 

 

Ki gondolta akkor, hogy ebből a sportból írom majd a tesis szakdolgozatomat, megalapítom a szombathelyi fősulis tesiszakosokból a Vasington UF csapatot, majd testnevelőként a Kids’ Team-et, azután társaimmal a Magyar Repülőkorong Szövetséget? Mint ahogy az sem fordult meg legmerészebb álmaimban sem, hogy köszönhetően egyik Kids’ Team-es tanítványomnak az UF mára a második legnagyobb nem-olimpiai csapatsporttá válik hazánkban taglétszámát, iskolai testnevelésben való elterjedését illetőleg. Ha meg azt mondja nekem valaki anno, hogy röpke 25 évvel később mi rendezzük az Európa Bajnokságot Győrben, 1500 résztvevővel 23 országból, és az IWI Fitnesziskola a szakmai szponzor, hát menten horizontális helyzetbe hozom magam. (Get Horizontal - vetődés, UF zsargon).

Szólj hozzá!