Fitness Trend

Trendmutató Fitnesz és Sport Szakemberek részére

II. rész. Zalán edzésétől a névadó szponzori megállapodásig. Erőnléti edzés a Váci Férfi Kézilabda utánpótlásnál

2015. március 07. 09:33 - Zopi

 

Az első rész tartalmát itt olvashatod

Az előző részt ott fejeztem be, hogy Zalánt egyéniben élvezetes és egyszerű volt edzeni, örömmel tapasztaltam, hogy elkezdett izmosodni, látványosan erősödni. Lábizmai fejlesztésével sosem volt gond, hiszen a sok excentrikus, plyometrikus terhelés, mely a gyerekkorát jórészt kitevő (a többi sport mellett gyakorolt) extrém korizás közben érte a mélybeugrások során (értsd Dunaparti lépcsőkről leugratások forgásokkal tarkítva), komoly robbanékony erővel vértezte fel. Ugrani tud, jó a koordinációja, ráadásul balkezes, - ez azért kezdetnek elég jó kombináció a kézilabdában, igaz?

2015-02-15_15_39_32.jpg

A felsőtest és az alsótest, ill. a „core” (törzsizmok) szinergiája azonban nem volt megfelelő.

Több csapattársa is igényelte volna az egyéni edzést, lassan a szülők is megtaláltak ezzel a kéréssel és csakhamar ott tartottam, hogy jó, jó, még 2-3 srácot bevállalok, átcsoportosítom a prioritásaimat. Mikor elmondtam a tervemet a vezetőedzőnek, így válaszolt: -„Vagy az egész csapatot vállalod, vagy senkit!” Ez elég világos beszéd volt és egyből értettem, hogy micsoda szétesést okozhatna az áldozatos munkával felépített teamben, ha egyes kivételezettek extra lehetőséghez jutnak, a többiek pedig a partvonalra szorulnak. Itt jött azonban az igazi dilemma, ahol egy komoly döntést kellett hoznom. Vagy foglalkozom tovább Zalánnal privátban, vagy felvállalom az egész csapatot, ami viszont komoly időbefektetést, szakmai tervezést, felelősségvállalást, további önképzést igényel. Az első néhány próbaedzés után azonban rögtön megéreztem, hogy itt a helyem. A kézis srácok hihetelen nyitottsággal, szeretettel fogadtak, és minden korábbi 20 évre visszadatálható negatív emlékem egy pillanat alatt elmúlt, amit koloncként hordoztam magamban rövid életű testnevelő tanári múltamból. Annak idején persze a lehetetlen körülmények, motiválatlan gyerekek, kiégett kollégák, megszűnés előtti iskola nehezítették a körülményeket... 

Sebestyén Tamás CES hallgató szakmai gyakorlata alatt igazán kiváló segítőmmé vált a tesztelések, és a korrekciós program kialakítása területén.

 

„Az IWI Sportakadémia célja, hogy már az utánpótlás szintjén megvalósuljon az edzés, táplálkozás, regeneráció szintézise, így hozzásegítsük a fiatal játékosokat az optimális sportteljesítmény eléréséhez, a sportsérüléseket minimalizáljuk, erősítsük a csapatszellemet és a motívációt.” - részlet a sajtóközleményből.

Zalán edzésétől a névadó szponzori megállapodásig

Innentől az események felpörögtek, hiszen jobbnak láttam az egész IWI SportAkadémiát bevonni ebbe a munkába. Tehát abból az alapötletből, hogy Zalánt majd egyénileg edzem, a következő átfogó szakmai koncepció alakult ki: 

  1.        IWI SportAkadémia Váci KSE szakmai műhely kialakítása IWI CES- PES hallgatók részére.
  2.        Optimális teljesítményfokozás, sérülések minimalizálása, edzésmotíváció növelése, csapatszellem kialakítása, javítása.
  3.        Az utánpótlás csapat (serdülő – junior) erőnléti edzés módszertanának kialakítása, dokumentálása
  4.        Tesztelések, mérések (sportágspecifikus kondícionális képességek, diszfunkciók feltárása)
  5.       Korrekciós terv kialakítása egyénre szabottan
  6.        Erőnléti edzés-terv kialakítása a kézilabda versenyeztetés és sportági sajátosságnak megfelelően
  7.       Edzésterv periodizálása
  8.       Újratesztelések 3 havonta
  9.        Eszköztámogatás, eszközhasználat az IWIshop termékein keresztül
  10.        Táplálkozási terv kialakítása, játékosok szponzorcsomagokkal való ellátása
  11.        Antropometria, Testzsír % mérése, újra mérése 3 havonta
  12.        Előadások szervezése edzés, táplálkozás, regeneráció témakörben játékosoknak, edzőknek szülőknek

A terveket a gyakorlati tettek követték és az elmúlt negyed évben sikerült megvalósítani az alábbiakat:

 

  • Silye Gabriella és Német Sándor táplálkozási szakértők sporttáplálkozási előadást tartottak a szülők, játékosok, edzők részére
  • BioTechUSA cég támogatásával 3-3 hónapos időtartamra szóló táplálékkiegészítő szponzorcsomagot osztottunk ki a játékosok részére.
  • Inbody 720-as műszerrel testkompozíció analízist végeztünk minden játékoson. Következő mérés április elején lesz.

 

Az eddigi tapasztalatok

Látom az eredményeket, a pozitív visszacsatolásokat az edző, a játékosok, a szülők részéről is. A csapatszellem felélénkült, a gyerekek is látják a perspektívát, szívesebben járnak edzésre, (imádják az új IWI-s mezt :), megbecsülik a táplálék kiegészítőket, szóval értékelik a törődést. Egyikük meg is jegyezte: „hát ilyen, hogy egyénileg foglalkoznak a játékosokkal, szerintem a Veszprémben van, ott is csak a felnőtteknél…” (Hozzáteszem- és azokban a szakmai műhelyekben, ahol viszont válogatott képességű gyerekeket szednek össze az ország minden tájáról).

„Kevesebb sérülés, több nyert meccs, komplexebb szakmai munka, lelkesebb játékosok” – Nemes Tibor vezetőedző

Az edzésmunka nagy részét eddig a tervezés, a felmérések, és a funkcionális erő, a stabilizáció (főleg a „core izmok”) összehangolása, az alul- és túlműködő izmok ballanszának visszaállítása tette ki. Ebben nagy segítségemre vannak a funkcionális eszközök, melyek minden más szakmai hasznuk mellett játékosságot, változatosságot jelentenek. Sok időt kíván az egyéni korrekciós gyakorlatok betanítása is. Az út elején vagyunk, de erre a stabil alapra lehet aztán majd építkezni és olyan gladiátor-képességű játékosokat nevelni, melyre majd a csúcsteljesítményre jellemző robbanékonyságfejlesztés szakasza finomhangolható.

 

Tartunk súlyzós edzéseket is, ahol jelenleg az alapgyakorlatokkal történő progresszív terhelés, a technika csiszolása, a beégett korábbi rossz mozdulatsorok javítása a fókusz. Már ennek a koordinációs, neuromuszkuláris beidegzést javító fázisnak is kedvező a hatása. Mint minden edzőnek, nekem is meg kell küzdeni azzal a hátránnyal, hogy a mai fiatalok mintegy 10 000 óra mozgásdeficittel rendelkeznek a 90’-es évek előtti gyerekekhez képest, aki életében még jelen volt a mindennapos testnevelés, a délutáni sportkörök és a szabadidő aktív eltöltése. Ez bizony jelentős terhelhetőségi hátrányt is jelent.

Tapasztalatom, hogy a haladást a szaktudásbéli korlátok mellett (ez egy folyamatos, rutinra épülő tanulási folyamat, senki nem születik erőnléti edzőnek) szervezési kérdések is akadályozzák. Ebben benne van a terembeosztások cseréje (csarnok, konditerem, műfüves pálya?) a létszám változása, és ezek vannak, hogy az edzés előtt derülnek ki, tehát improvizálni is kell, de ez is az edzői pálya szépsége! Csapatsportban is fontos az egyéni terhelések kialakítása és megfigyelése, összhang az edzés fő részével (nehogy kioltsa, esetleg rontsa egymást a párhuzamos terhelés), és a szakmai munka egyeztetése a vezetőedzővel. Nekem ez utóbbival nagy szerencsém van, hiszen teljes az egyetértés közöttünk, szabad kezem van, áldásként tekint erre a kiegészítő munkára kollégám. Na de mi a helyzet azokban az egyesületekben, ahol alulértékelt az erőnléti munka, vagy csak amolyan szükséges, megtűrt részfeladatként kezelik? Vagy ahol lehetőséget sem adnak rá? Sajnos ezekből a helyszínekből van több ma még itthon. A Váci KSE vezetőinek és edzőinek szakmai és emberi hozzáállása példaértékű.

kse_logo_masolata.PNG

 

„Célom, hogy az IWI SA és a KSE együttműködésén keresztül felhívjuk a figyelmet a magyar sportban az utánpótlás megfelelő, korszerű edzésmódszereken alapuló kondicionálásának jelentőségére, sporttáplálkozási szokásainak kialakítására! Fő prioritásként az életkori sajátosságokat figyelembe vevő sérülésmentes fittségi szint megalapozását és fejlesztését tűztük ki. Fontosnak tartom a fiatalok motorikus képességeinek stabil, a sportsérüléseket minimalizáló, szisztematikusan felépített fejlesztését, mely szilárd alapokat biztosít a sporteredmények eléréséhez és a minőségi életvezetéshez versenysportolóként, majd később a civil  felnőttkorban is. Fontos megjegyeznem, hogy nincs szándékomban a játékosok túlzott terhelése az eredmények (győztes meccsek számának öncélú növelése) érdekében.–részlet a sajtóközleményből.

 tolttttt_masolata.jpg

Számomra nagy kiváltság, hogy részt vehetek ebben a folyamatban és a fiamnak is pluszt adhatok ilyesfajta figyelem formájában. Amennyiben más egyesületek is érdeklődnek szakmai tapasztalatunk iránt és szívesen fogadnának IWI-s erőnléti edző (PES), valamint korrektív tréner (CES) hallgatókat, kérem vegyék fel velem a kapcsolatot az IWI-n keresztül!

 

A következő részben a szakmai programba, a korrekciós gyakorlatok szerepébe, felépítésébe fogok mélyebben belemenni, illetve Zalán példáján keresztül bemutatom azt, hogy milyen lépéseket érdemes egy szülőnek megtenni ahhoz, hogy felkészítse gyermekét az élsportra. Miért célszerű kiegészítő orvosi vizsgálatokat végezni, milyen prevenciós teendők vannak, hogyan hat a gyerek teljesítményére a (sport) táplálkozási szokások kialakítása?

Zopcsák László

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://fitnesstrend.blog.hu/api/trackback/id/tr957247143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása