"Ne nyírd ki a sportolód!" Ez az intelem mindenkinek szól, aki csak a teljesítményfokozásra törekszik, a játékosok, kliensek (fitnesz teremben) gyerekek (testnevelés órán) állandó terhelésére hajt, nem ad időt a minőségi edzésre. A korrektív gyakorlatok erről szólnak, nem drága berendezések kellenek hozzá, hanem szaktudás és legfőképpen edzői attitűdváltás. - Zopcsák László 

Az alábbi cikket Scott Moody (http://athletefit.com) nyomán - Ungvári Máté IWI oktató írta. 

Ahhoz, hogy egy sportoló magabiztos, versenyképes és gyakorlott élsportolóvá váljon, először a dinamikus egyensúlyát és lábmunkájának a ritmikáját kell fejlesztenünk, valamint fundamentális az is, hogy megértse, hogyan kell hirtelen áthelyezni a testsúlyát ahhoz, hogy a testtartása optimális legyen az adott szituációban és ezáltal előnyt szerezzen az ellenfelével szemben. A koordináció kulcsfontosságú bármilyen (sport)képesség elsajátításához, de sajnos számos fiatal sportolónál ez az alapvető komponens hiányzik.

A sportolók mozgásalapú képzése kihalófélben van. A fiatal sportolók fejlesztésének kritikus szakaszaiban egyre inkább az adott sportág technikai és taktikai képzése folyik, melyet korai specializációnak hívunk. Az utóbbi évtizedben az edzések drámaian megváltoztak, és bár a sporttudomány és a területen folyó kutatómunka nagymértékben segíti a top sportolókat abban, hogy egyre jobbak és jobbak legyenek, sajnos a fiatalok széleskörű képzéséért folyó csatát kezdjük elveszteni.

Fontos megjegyezni, hogy a korai specializáció nem alapvetően rossz dolog, sőt, az élsportot és az egyre jobb eredményeket tekintve elengedhetetlen és a szükség ezt diktálja.

Számos olyan sportágat ismerünk, ahol fontos a korai specializáció. Például, ha egy nyolcadik osztályos lány olyan szándékkal keres fel egy tornaszakosztályt, hogy magasan képzett, olimpiai bajnok tornász szeretne lenni, akkor nagy valószínűséggel nem fogja elérni az álmát, mert a sportág megköveteli a korai specializációt. A tornán kívül több példát is lehetne hozni, és biztosan mindenki fel tud sorolni néhányat.

Fontos kérdés lehet, hogy egyes sportágak miért igénylik ennyire a korai specializációt, míg más sportágakban sikereket lehet elérni a kései specializációval is? Ha a tornát nézzük, akkor látjuk, hogy a sportolónak elengedhetetlen, hogy képes legyen uralni és meghatározott ritmusban változtatni mozgásának irányát, sebességét és erejét. A képzés nagy részében a mozgásképességek, koordináció, testkontroll, stabilitás, erő és robbanékonyság fejlesztése történik. A sportág megköveteli ezen képességek napi szintű fejlesztését.

A tankönyvek és a gyakorlat is azt támasztják alá, hogy a koordináció fejlesztésének szenzibilis időszaka 6 és 12 éves kor között van, és a torna és a hasonló sportágak is erre fókuszálnak.

Mi lenne, ha minden sportoló esetén hasonlóan járnánk el?

Mi lenne, ha már fiatal korban meg tudnánk alapozni a sporthoz szükséges testkontrollt?

Mennyivel lenne egyszerűbb és hatékonyabb a sportolók későbbi fejlesztése, ha magasabb szintű élénkséggel, testkontrollal, erővel, egyensúllyal és ritmusképességgel rendelkeznének?

Mi lenne, ha ezek a képességek, készségek olyan szinten beleivódnának a fiatal sportolókba, hogy úgy lennének képesek atletikusan, gyorsan mozogni, hogy mentálisan kontrollálniuk kellene, kevesebb lenne a hiba a mozgásukban és nem utolsó sorban, ha kevesebb energiát pocsékolnának a rossz mozgásra?

Fura dolog azt látni, hogy a torna, akrobatika és tánc elemei kezdenek eltűnni, de legalábbis csökkenni az általános iskolai testnevelés óra anyagából, és a gyerekek is kevésbé aktívak. Érdekes az is, hogy a klub szinten űzött sportoknál egyre inkább megjelenik a korai specializáció és ezzel együtt az utánpótlás sportolók sérüléseinek növekvő száma is. Ezekben a sportokban a foglalkozások száma nőtt. Először csak hétvégéken játszották a mérkőzéseket, később már heti kétszer, háromszor, négyszer is edzettek. Mi lehet ennek a tendenciának az oka? Talán az egyik, és fő ok az lehet, hogy a korunk fiatal sportolói már nem sajátítják el olyan könnyen a szükséges képességeket, mint egykor, így az edzők, látva a lassabb fejlődést, több foglalkozással próbálják feltölteni az űrt. Mi is a tartalma ezeknek a foglalkozásoknak általában? Az adott sportág technikájának és taktikájának a gyakorlása. Sajnos ez nem is olyan hosszú távon kiégéshez, sérülésekhez és túledzéshez vezet, mert a fiatalok nem tudnak lépést tartani az elvárásokkal és a követelményekkel. Azok a sportolók, akiket hatalmas tehetségeknek kiáltottak ki már hamar, ők sajnos 14 éves korukra már nem számítanak jó játékosoknak, és lassan kikerülnek a csapatokból.

 Lehet, hogy túl sötétnek tűnik a kép, mégis sok esetben így van. Több kérdés is felvetődhet.

 Mit lehet ezzel a helyzettel tenni?

Hogy lehetne ezt az állapotot megszüntetni?

Mennyire lehet javítani a dolgokon?

Meg tudjuk mi ezt változtatni?

Optimizmusra ad okot, hogy sokkal, de sokkal könnyebb a dolog, mint első ránézésre tűnik. A jelenlegi (jobb esetben) 10 perces kocogást és a nyújtást tartalmazó bemelegítést felválthatná egy 15-20 perces blokk, amely a mozgás minőségére fókuszál. Az edzések ezen kis része progresszíven változtatható akár hetente is úgy, hogy a mozgás összetettebbé, és a feladatok nehezebbé váljanak. Úgy vélem, nem kell hangsúlyozni, hogy a fokozatosság elve, mint a sportban alapvetően irányító elv itt is nélkülözhetetlen.

Tanítsuk meg a sportolókat futni!

Legyenek tisztában azzal, hogyan kell megfelelő módon irányt változtatni!

Legyenek képesek az ugrásokra és a leérkezésre, a hatékony talajfogásra!

Tanítsuk meg nekik, hogyan kell kritikus helyzetben védekezni, hogyan kell reagálni, esni és ezeket elkerülni!

Ne hagyjuk, hogy csak köszönő viszonyban legyenek a mozgásokkal!

Ha egy edzéstervet úgy alakítunk át, hogy heti két alkalommal, alkalmanként 30 perc jusson a mozgás minőségének fejlesztésére (a technikai képességek fejlesztése mellett), akkor az havi szinten 4 órát, egy szezonban 12 órát és évente megközelítően 50 órát igényelne az edzés idejéből. Ez nem tűnik nagy áldozatnak, nem sok időt vesz el az adott sportág technikai és taktikai fejlesztéséből, de hatalmas fejlődést érhetünk el a sportoló mozgásának a fejlesztésében.

Sajnos számos edző nem látja át, hogy a koordináció fejlesztése (általában agility létra, bóják, gátak felhasználásával) hogyan integrálható az adott sportágba, és hogyan lesz jobb, eredményesebb a játékos mérkőzéseken, versenyeken. A klasszikus koordinációfejlesztő gyakorlatok is fejlesztik az agilitást, az egyensúlyt és a testkontrollt. A legtöbb gyakorlat egyszerű és nincs szükség hozzá bonyolult, drága eszközökre. A klasszikus koordinációfejlesztő gyakorlatok és a korszerű módszerek, eszközök kombinálásával áthidalható lehet a szakadék a ritmusos testkontroll és a hatékony sporttechnika kivitelezése közt. A gyakorlatok alkalmazása javítja még többek közt a csípőízületi stabilitást, az eszközzel, vagy anélkül történő agresszív irányváltoztatást, a sporteszközök hirtelen és pontos érintését. Az ilyen módszerrel bemelegített, felkészített játékosok esetén az edzők bármilyen taktikai részben optimális mentális és fizikális állapotban lévő sportolókkal dolgozhatnak.

Ha a sport bármely területén versenyben akarunk maradni a világgal, akkor a technikai és taktikai oldal mellett a fizikális felkészítésre is hangsúlyt kell fektetnünk. Fontos, hogy ne csak top szinten, hanem már a legfiatalabb sportolónál is el kell kezdeni, hogy a sportolóink magabiztosak és atletikusak legyenek, hogy versenyben legyenek a világ sportolóival.

Van tehát harminc percünk, amit feláldozhatunk a fejlődés érdekében?

Ungvári Máté